Ki gondolta volna, hogy az ősz is hozhat ilyet. Nem csak a leveleket sárgítja, vörösíti, rozsdásítja ecetera. Persze mindenki tudja mit értek ezen. Persze mindig elgondolkodom, hogyan is kéne ezt úgy csinálni, hogy ne mondjak el mindent. Hogy titokzatos maradjak. Hogy ne legyek nyitott könyv.

Pedig néha sikerül. De nem tudom, hogy csinálom. Figyelni kéne. Addig,  majd ha ezt is elrontom, nézhettek rám újra szánakozva, azzal a "naív vagy még mindig" félmosollyal. Nem baj, ezért "tartalak" titeket. Addig hagyom, mert ez most jó. Élet.

 

Alig bírok gépelni, mert fát szedtem ki gyökerestül. Remeg most. Szomorú dolog ez. -Nem hogy ültetnél!. De beteg volt. Muszáj volt. Fejszével dolgozni meg jó móka. Férfi állat, macsó melós, emlék.

Szerelmes lettem ma belé ------------>

Blogot írok még mindig. Ezt a bejegyzést már 2 napja. Mindig csak mentem. Lassan megy az írás. Hogy nincs időm rá. Fekáliát. Csak lusta vagyok. Pedig már azt hittem nem. Mégis, ha szeretem, miért nem csinálom? Hüha! Necsináld Nagy István! Különben meg üzennék: Mindenkinek, aki írja a blogját, blogocskáját, blogcsiját. ÍRJAD! Írd ki! Legalább írd, ha nem mondod. Hogy nem reagál senki? És??? Magadnak. Azta!
Hírtelen sok jönne ki most. Nagyon összetorlódott. Na ezért írjátok. Ez rossz érzés. Grafománok egyesüljetek. Volt régen az a Nyugat, meg a Pilvax kávézó (hű micsoda hasonlat lesz ez!), nekünk meg itt van az internet a blogunkkal, meg ott a Gesztenyés. (én szóltam!) Akkor is. Hiszek ebben. Egyszer még taníthatnak rólunk. "Nyissátok ki a tankönyveteket 327. oldal. Nagy István, Született: Budapesten 1985. november 18. Gyermekkorát Balatonvilágoson töltötte. A helyi általános iskolában tanult. Tanulmányait Siófokon folytatta...."ecetera. "Te egyest kaptál Nagyból? Pedig az tök könnyű!" Valami végre megszültek minket. 

Egyébként meg; "... már nem érdekel, hogy a másik szobában alszik a lakótársam. Különben is részeg mámorban ért haza. Arra figyelek csak, hol nem simogattam még a testét, hova nem leheltem csókot. Beletúr a hajamba. Érzem körmei nyomát fejbőrömön. Nem fáj, felhergel. Minden apró csók után sóhajt, teste kissé megfeszül. Jelek. Kezemmel eddig tiltott területekre tévedek. Már rég nem taszít. Ujjaim bátrak. Fehérneműje gumijával játszanak. Az ő kezei is incselkednek. Hasamon egyre lejjebb tévednek.
Tenyerem a vénuszdombján. Ujjaim vége selymes szőrzetet simogatnak. Csak egy csíkban érzem a szálakat. Követem a vonalat. Egyre forróbb a bőre. Lüktet, megfeszül. Izzik, mégsem száraz. Ujjam csúszik egyre beljebb. Közben ajkait csókolom.
Nem, már nem. Lélegzése akadozik. Már nem az ujjam. Már alig-alig érnek össze ajkaink. Egymás szájából vesszük a levegőt. Mozgás."
Ki hat? Kihat?

Nem szabad ám komolyan venni! Játszatok, én majd ámulok, mint a gyerekek. Bármit. Nekem szükségem van rá. Lőjjetek le! Na jó nekem is kell egy pici(hazudtold meg, amit mondtál!); kérés, ha nem nagy: dobj egy kommentet, nem kell név, elég egy szmályli, egy pont, egy szóköz. Érdekel hány. Tudom van az a számláló, nem tudom hol kapcsolom be. Picit érdekel.

Ez meg tetszik (lehetne Moszkva tér is, valahogy olyan. Így is jó):