.soha többé nem zárom le a telefonom billentyűzetét .soha többé nem mondom :á én nem kérek absinth-ot .ezek után mindig kitalálok valamit ,mikor hazafele sétálok az Ács utca 4-ből .soha többé nem akarom a Pjotr-nek azt mondani ,nem tudok mégse menni .és mindig ,mindig megakarok lepni valakit
nem sok időm van, mindjárt indul. el tudtam mondani azt, hogy egyszerre éreztem dühösnek, és iszonyat boldognak magam, mikor tegnap egész nap esett, közben meg sütött. tudtam, én nem látom, de eszembe jutott mindeki, aki láthatja. láttam mindekinek az arcát magam elött. a buszból kinézve, a teremből csodálkozva, az utcán elázva, sétálva ecetera.
annyira szép volt. nem is mondtam neki, de annyira szép volt. mintha mindent azért aggatott volna magára. aztán majd az utcán egyszer szembe megyünk
. akkor is ilyennek fogom látni. jé, ki az a kisgyerek, aki a kezét fogja? én honnan jövök, hova megyek? találkoztunk.
ha leveszem a tetejét, valami kiárad a vödörből. ó, istenem az a zörgés! műanyagos. a szönyegen fekszem, válogatom. ráteszem a dzsokis kalapot. ő lesz akkor a Dzsoki. a kismajom megkapja megszokott helyét a fa tetején. kéne egy járgány. kár hogy nincs belőle dinóm. az túl drága készlet. rakosgatom egymásra őket. hűha! véged van Dzsoki! szét foglak marcangolni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése