szomorkás

Fölnőtt. Felnőtt. Hányinger. Mert nem úgy. Csak az idő miatt nőtt. Mert azt mondja mindig: erre, vagy arra nincs idő. Veszprém is beszűkült. Ha nem egyenesen indul haza, hanem letér balra, már repes a boldogságtól, mert más fele mehet. És nézd! Most is elbújik a harmadik személy mögé.
Gyáva vagyok. Menekülök előletek, azt hiszem. Minden vagytok nekem most, ami én már nem lehetek. Igen, most azt hiszem már nem lehetek. Egyszerűen nem lehetek már. Mert azt hiszem most egyenesbe jöttem, és akkor megint jön egy sárga papírfecni a postával, hogy: adj még! Nekünk több kell!
Közben meg önzőzöm (így mondtuk régen a foci közben: ne önzőzz!)! Mert szórom. A műanyagtól alig tudok mozdulni a szobámban. Közben meg arra is azt mondom magamban: nincs rá idő, hogy valamit is összerakj. Fáradt vagyok. Faszság!!!
Annyira visszamennék!

Bocsánatot kérek tőletek!